Első generáció 1993-2015

 

 


 

 

"A ’90-es évek elején a levegőben volt a változás szele. A vasfüggöny lebontásakor a hidraulika hiányszakmának számított Magyarországon, az erre szakosodott vállalatok nem tudtak rugalmasan alkalmazkodni a gombamód szaporodó kis- és családi vállalkozások akkut igényeihez. Nem volt hidraulikus árukínálat az országban; aki tudott, gyártott, aki ismerte a külföldi kínálatot, az importált. Új igények, új perspektívák nyíltak: a mindennapi megélhetés biztosításán túl egyre inkább előtérbe került a megszerzett tudás, a személyes ambíciók összhangba hozásának igénye, melyhez ekkorra már a valóra váltás lehetőségei is adottak voltak. A rendszerváltó-generációnak azonban sokat kellett még tanulnia, többek közt Európa-tudatosan élni és dolgozni."

Görcs Imre, 2004.

 

Az alapító: Görcs Imre (1949-2015)

 

Görcs Imre, a Gimex alapítója szakképzett villanyszerelőként az egykori Német Demokratikus Köztársaságban szerzett kiváló német nyelvtudást.

 

A győri RÁBA MVG Gépimport Osztályán szerzett munkatapasztalat és negyed évszázados külkereskedelmi rutinnal a zsebében, negyvennégy évesen, kényszervállalkozóként vágott bele a cégalapításba 1993-ban.

 

Megjelent újságcikkek

 

A kezdetben egyszemélyes vállalkozás eredetileg műszaki termékeket importált az országban működő hidraulikus felhasználó és munkahengergyártó cégek részére. Az első mérnök felvételével kezdődött meg a szakosodás a hidraulika irányába. Az ezredfordulóra a kereskedelmi tevékenységet kiegészítve, a szervizműhelyben már javában folyt a munkahengerek és tápegységek egyedi tervezése, gyártása, kialakították a hidraulika raktárat.

 

"Két évtized távlatában a vállalkozás művészete számos feltétel együttes, egyidejű meglétét feltételezi, mint a szakértelem, tudás, kitartás, akarat és kapcsolatok. Nincs két egyforma esztendő, nincs két azonos feladat, eredmény, vagy tapasztalat; az egyetlen állandó a folyamatos változás."

Görcs Imre, 2013.

 

 

A Roemheld-csoport termékeinek értékesítése új alapokra helyezte a vállalkozást, kiegészítve a hidraulikus tevékenységet a munkadarab befogástechnikával, így a cég a magyar autóipar beszállítójává vált.

A Gimex tevékenysége 2006-tól már a vállalkozás saját telephelyén folyik, eredményeit saját erejéből érve el, állami és uniós támogatás igénybevétele nélkül. Külön megtiszteltetés, hogy 2010-ben „Az év kisvállalkozása” kategóriában a Gimex vihette haza a Kisalföldi Presztízs-díjat.

2014-ben a Gimex telephelye a szomszédos ingatlan megvásárlásával a háromszorosára nőtt, éves forgalma pedig átlépte a nettó 1 milliárd forintot.

 

GIMEX 25. jubilleumi kiadvány. Megnyitásához kattintson a képre!

 

A sokéves munkáját elismerő díjakat Görcs Imre személyesen már nem tudta átvenni. Halálát követően a vállalkozást 2015 óta a lánya, Görcs Annamária viszi tovább csapatával, a régi értékek mentén, az új kihívásokra reagálva.

 

 

>>Tovább az Elismerésekhez!

>>Tovább a Tagságainkhoz!

>>Tovább a Rólunkhoz!

>>Tovább a Mérföldkövekhez!

>>Tovább a Termékekhez!

>>Tovább a Kapcsolathoz!

 

 

 

 

© A honlap tartalmának, vagy részleteinek felhasználása a GIMEX-HIDRAULIKA Kft. jóváhagyása nélkül nem engedélyezett.

X-Meditor Kft.