ápr 29, 2024

GIMEX-CSR-ról az egyetemen



Image

Gyakran halljuk a társadalmi felelősségvállalás (Corporate Social Responsibility) fogalmát, de mi is rejtőzik valójában mögötte? A vállalkozások szerepe egyre inkább kiterjed az üzleti sikerességen túlmutató területekre, és ezáltal az emberek és a környezetük iránti felelősségük is növekszik. Görcsné dr. Muzsai Viktória, a Gimex társtulajdonosa és társadalmi kapcsolatokért felelős ügyvezetője több előadáson osztotta meg tapasztalatait a társadalmi felelősségvállalás terén, például legutóbb a Széchenyi István Egyetem Apáczai Karán, dr. Nárai Márta óráján, ezáltal inspirálva és tudatosítva az érdeklődő hallgatókban a CSR fontosságát.

 

A cég alapítója, Görcs Imre, már a vállalkozás kezdetén felismerte annak fontosságát, hogy a sikeres üzleti működés mellett aktívan részt vegyen a közösség életében és fejlesztésében. Az előadásokon a hallgatók megismerhették a CSR elméleti részét majd a Gimexen keresztül a gyakorlatban történő alkalmazásra is hallhattak példákat. Ezek az interaktív órák lehetőséget teremtettek a diákoknak arra, hogy valós esettanulmányokon keresztül sajátítsák el azokat az ismereteket és készségeket, amelyek elengedhetetlenek a

 

A Gimex példája is azt mutatja, hogy a társadalmi felelősségvállalás nem csupán jótékonykodás, hanem tudatos és következetes tevékenység a vállalati stratégiában. A cég belső és külső CSR-tevékenységei közé tartozik a dolgozók szakmai fejlődésének támogatása, a környezetbarát megoldások alkalmazása, valamint a helyi közösségek támogatása és fejlesztése.

 

A Görcsné dr. Muzsai Viktória által is vezetett előadások rávilágítanak arra, hogy a társadalmi felelősségvállalás nem csupán egy divatos kifejezés, hanem egy tudatos döntéshozatali folyamat, amelynek célja a fenntartható fejlődés és a közösség életminőségének javítása

 

>> Tovább a Társadalmi felelősségvállalás (CSR) - Nemcsak a nagyoké a főszerep cikkre!

>> Tovább a Rólunkra!

Galéria (5 kép)

© A honlap tartalmának, vagy részleteinek felhasználása a GIMEX-HIDRAULIKA Kft. jóváhagyása nélkül nem engedélyezett.

X-Meditor Kft.