okt 22, 2025
Kamara a vállalkozásokért – Céglátogatás a GIMEX-nél
A győri Széchenyi István Egyetem hallgatói ebben a félévben is ellátogattak a GIMEX-hez a „Kamara a vállalkozásokért” tantárgy keretein belül. A kurzus célja, hogy a diákok ne csupán elméleti tudást szerezzenek, hanem valós üzleti környezetben ismerkedjenek meg a vállalkozások működésével.
A látogatás során Görcs Annamária, Görcsné dr. Muzsai Viktória, Csonka Szabolcs, Kiss Richárd és Skobrák Ferenc fogadták a hallgatókat és vezették körbe őket a cég telephelyén. A program egy rövid bemutatóval indult, amely során a diákok megismerhették a GIMEX történetét, piaci szerepét és célkitűzéseit.
Kiemelt figyelmet kapott a vállalat beszállítói hálózata, amelyben olyan nemzetközi partnerek játszanak kulcsszerepet, mint a ROEMHELD Group, a HAINBUCH és az Erwin Halder. A bemutatóteremben a hallgatók részletesen megismerkedhettek a GIMEX legfontosabb termékeivel és szolgáltatásaival.
A céglátogatás során a diákok bejárták a teljes telephelyet: a tárgyalóban megtekintették a vállalat elismeréseit és díjait, valamint hallhattak a társadalmi felelősségvállalási tevékenységekről is. A raktárban betekintést nyertek a logisztikai folyamatokba, valamint a műhelybe is betekintést is nyerhettek.
A „Kamara a vállalkozásokért” tantárgy 2011 óta szerepel a Széchenyi István Egyetem választható órái között, a GIMEX-hez pedig 2018 óta minden félévben ellátogatnak a hallgatók a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében.
A GIMEX csapata ezúton is sikeres felkészülést kíván a kurzus résztvevőinek, bízva abban, hogy az itt szerzett tapasztalatok hozzájárulnak jövőbeli vállalkozói sikereikhez.

