febr 7, 2023

Gimex who-is-who 18.



Image

Villáminterjú Tanai Zsófia raktárfelelőssel, aki 2016 óta dolgozik a Gimexnél. Zsófi aktívan részt vett a raktári folyamatok kialakításában, amikor a szaküzletből történő kiskereskedelemről a cég a B2B nagykereskedelmre állt át. Ez nem csak a Gimex életében volt nagy változás, hanem Zsófi életében is, aki az új munkahelye miatt Csabrendekről három nap alatt Győrbe költözött.

 

Főbb eredmények, feladatok:

Áruátvétel és árukiadás, csomagolás, fuvarszervezés, gyártási adminisztráció, reklamációkezelés, leltározás, a raktári folyamatok optimalizálása, információs rendszer kiépítése, társosztályok munkájának napi szintű támogatása, a heti gyűjtőfuvar beérkeztetése, vevői igények szerinti újraelosztása, átcsomagolása, ezek adminisztrációja, úgy, hogy másnap már kézhez kapja az ügyfél.

 

“A raktár egyfajta közvetítő szerepet lát el a szerviz és az iroda között, jelenleg egyedüli nőként, főként férfi kollégákkal és ügyfelek között dolgozom. Ez az a munkakör, amit korábban is elképzeltem magamnak.”

 

1. Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban?

TZs: Általános iskolában történelem tanár, mert nagyon szeretem a 20. századi történelmet.

 

2. Ehhez képest mi a beosztásod a Gimexnél?

TZs: Én vagyok az első, aki raktárfelelős pozícióban kezdett a Gimex hidraulika raktárában (az egykori hidraulika szaküzlet helyén – a szerk.). Adminisztratív, szervezési és fizikai munkakört is ellátok.

 

3. Mióta vagy gimexes?

TZs: Márciusban lesz 7 éve, hogy beléptem a Gimex kapuján. Nagyon vártam a kezdést, Győrbe szerettem volna jönni, és amint értesültem, hogy engem választottak, napokon belül intézkedtem a lakást illetően, hogy Veszprém megye túlsó végéből a folyók városába költözzek.

 

4. Ha választhatnál, mihez lenne tehetséged?

TZs: Ha lenne hozzá tehetségem, rockzenével foglalkoznék, mint énekes. Azt gondolom, hogy a zenélés igazi flow élmény, amihez még hozzájön az az energia, amit a zenészek kapnak a közönségtől egy-egy koncerten a színpadon állva. Fantasztikus lehet a zenén át hitet, örömet, reményt adni az embereknek.

 

5. Mire költenéd a lottónyereményed?

TZs: Az biztos, hogy lottónyereménnyel a zsebemben is dolgoznék. A lét elviselhetetlen könnyűségénél (csak úgy lógni a levegőben) jobban szeretem a rendszert az életemben. Utazásra mindenképpen költenék, nagyon érdekel Olaszország és India, hogy megértsem, megismerjem egy kicsit jobban a körülöttem lévő világot, embereket.

 

6. Milyen ajándékkal lephetnek meg a születésnapodon?

TZs: Könyvvel bármikor meg lehet lepni és egyre többet jelentenek számomra az inspiráló beszélgetések is.

 

7. Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?

TZs: Könyveket, íróeszközt, papírt, hogy olvassak és írjak.

 

8. Mi az, ami nélkül nem tudnál élni?

TZs: Jelenlegi életszakaszomban a könyvek, a zene és a feltöltő emberi beszélgetések azok, amelyek nélkül nem lenne érdemes élni.

 

9. Kedvenc fiktív karaktered?

TZs: Most éppen a Babylon Berlin valós történelmi eseményeken is alapuló sorozatából Charlotte Ritter, aki a két világháború közötti Németországban, egy több szempontból terhelt korszakban, nőként is képes karriert építeni rendőrségi nyomozóként, egy férfiak által uralt szakmában, a kitartásával és az elhivatottságával.

 

10. Mit szeretsz legjobban a munkádban?

TZs: Hogy sokrétű, szervezést igénylő, pörgős és több szálon fut. smiley

Logisztikát tanultam eredetileg, a Gimexnél csöppentem bele a műszaki témába, rengeteg új ismerettel lettem gazdagabb és a mai napig fedezek fel újdonságokat. A mindennapokban a rutin- és az összetettebb feladatok váltják egymást, nincs két egyforma napom. A feladatokat saját magam oszthatom be a korábbi gyakorlati tapasztalataim alapján, de bármikor kérhetek segítséget a műszaki téren tapasztaltabb munkatársaktól.

Számomra kiemelten fontos a munkahelyi kollektíva. Összeszokott, kommunikatív, laza társaság vagyunk, akik a saját munkakörükben is és csapatmunka terén is a tökéletes munkavégzésre törekszenek.

 

+1. Fekete vagy fehér?

TZs: Fehér, mert azon jobban mutatnak a színek! smiley

 

Folyt. köv.

Vajon melyik gimexes válaszol legközelebb a villámkérdésekre...?

 

>> Tovább a who-is-who 17. részére!

Galéria (5 kép)

© A honlap tartalmának, vagy részleteinek felhasználása a GIMEX-HIDRAULIKA Kft. jóváhagyása nélkül nem engedélyezett.

X-Meditor Kft.