okt 17, 2018

Gimex who-is-who 10. - Posztumusz kiadás



Image

Elképzelt villáminterjú Görcs Imrével, a Gimex néhai alapítójával, a cég 25. évfordulójának alkalmából.
Görcs Imre (1949-2015) 1993-ban, kényszervállalkozóként alapította a céget, korábbi sokéves külkereskedelmi tapasztalaira és kapcsolataira alapozva, kiváló német és angol nyelvtudás birtokában. A cég neve a vezetéknevének kezdőbetűjéből és a tevékenységre utaló import, export szavak rövidítéséből született. 2015-ben bekövetkezett haláláig a cég arca, lelke, motorja volt.

„A siker melléktermék, a jól végzett tevékenység eredménye."


1. Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?

GI: Zenész, esetleg költő. Minden karácsonyra tangóharmonikát kértem a Jézuskától, de sajnos sosem érkezett meg.

 

2. Mi volt a beosztása a Gimexnél?

GI: 44 évesen alapítottam a céget az akkori lakásunk nappalijában, melynek 2015-ig voltam az ügyvezetője. Tárgyaltam, intézkedtem, partnereket látogattam, én terveztem a logót is. Ha egyszer mégis nyugdíjba mentem volna, egy pohár sörért cserébe muzsikáltam volna a vendégeknek a sarki kocsmában.

 

3. Mióta gimexes?

GI: A kezdetektől, de már kezdő rábás koromban, jóval a rendszerváltás előtt kitaláltam a cégnevet, ami akkor még csak álomnak tűnt.

 

4. Ha választhatott volna, szíve szerint mihez lett volna tehetsége?

GI: Bárcsak lett volna időm olaszul megtanulni. A két év katonaság helyett hasznosabb lett volna, ha szemétszállítóként dolgoztam volna Olaszországban.

 

5. Mire költötte volna a lottónyereményét?

GI: Egy részét jó cél érdekében, a többit a cég fejlesztésére használtam volna fel, és utazásra költöttem volna. De csak ha én vezetek!

 

6. Milyen ajándékkal lephették meg a születésnapján?

GI: Minden ajándéknak nagyon örültem, ha gondoltak rám. Én magam is szerettem ajándékozni.

 

7. Mit vitt volna magával egy lakatlan szigetre?

GI: A muzsikámat (40 évesen autodidakta módon tanult meg szintetizátoron játszani – a szerk.), és csak zenéltem volna naphosszat. Na és a szerszámosládámat, hogy néha barkácsoljak ezt-azt. Sosem szerettem a tétlenséget.

 

8. Mi az, ami nélkül nem tudott volna élni?

GI: Társaság, a családom, zene, értelmes feladat és a napi adrenalin nélkül biztosan nem. Meg a pénteki „himnuszos túróstészta” (jókedvvel, bőséggel – a szerk.) nélkül.

 

9. Kedvenc fiktív karaktere?

GI: A német mentalitás és kultúra tisztelőjeként, kedveltem Derrick nyomozót. És, bár nem néztem a Dallast, de JR Ewing (Jockey Ewing – a szerk.) karakterét is érdekesnek találtam.

 

10. Mit szeretett legjobban a munkájában?

GI: Kapcsolatot építeni, jönni-menni, intézkedni, problémákat megoldani, reklamációs leveleket írni, végül elvarrni az összes szálat, a második gyermekem (Gimex – a szerk.) teljes életét dokumentálni.

 

+1. Fekete vagy fehér?

GI: Gimex-piros és harsogjon!

 

Folyt. köv.

Vajon melyik gimexes válaszol legközelebb a villámkérdésekre...?

 

>> Tovább a who-is-who 9. részéhez!

Galéria (8 kép)

© A honlap tartalmának, vagy részleteinek felhasználása a GIMEX-HIDRAULIKA Kft. jóváhagyása nélkül nem engedélyezett.

X-Meditor Kft.